Magyar Pénzverő Zrt.



Belépés

Felhasználói név
Jelszó
Minősítésünk:
Tulajdonosunk:
Partnereink:
Csomagküldő nyilvántartási szám: 38/2009/B

Ezüst emlékpénzérmék

A Magyar Nemzeti Bank - sok más ország jegybankjához hasonlóan - emlékpénzek kibocsátásával jelentkezik történelmünk, nagyjaink kiemelkedő évfordulóin, bekapcsolódik a nemzetközi sportvilág nagy eseményeinek megörökítésébe, csatlakozik a világszervezetek természetvédelmi, környezetvédelmi akcióihoz, megemlékezik a jelentősebb nemzetközi eseményekről.
1948-ban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc centenáriuma tiszteletére megjelent érmesor nyitotta meg az emlékpénzek sorát. A Magyar Nemzeti Bank a forgalom számára szükséges fizetőeszközök biztosításán túl átvette és 1968 óta rendszeressé tette az elsősorban numizmatikai célú emlékpénzérme kibocsátást is. A pénz mindenkor a kibocsátás korára jellemző kisplasztikai alkotás is egyben. Ez különösen érvényes az emlékpénzekre, hiszen itt a téma az elsődleges, így kívánatos ennek művészi megoldása, kidolgozása. Éppen ezért emlékpénzeinket neves éremművészek készítik.

Az ezüst emlékpénzek többsége két kivitelben készül, az ún. BU (brilliant uncirculated, verdefényes) és az igényesebb proof, (tükörfényes felületen mattírozott részek) technológiával.
Évente átlagosan négy-öt új ezüst emlékpénz bővíti a kínálatot. Az első emlékpénzek között 5, 10 és 25 forintos címletek is megtalálhatóak. Ezt követte a nemesfém árak és gyártási költségek változásával a 100 és 200 forint; később már 500 forintos névértékek jelentek meg az ezüstpénzeken. 1992 után döntő hányadban ún. sterling finomságú és súlyú (925 ezrelékes ezüst, 31,46 gramm bruttó súlyban) érmék készülnek, a címletek között 1000-2000-3000-5000 forintos értékek találhatóak. Formabontó kivétel ez alól az 1999.évi 75 forintos "75 éves a Magyar Nemzeti Bank" vagy az 1998.évi 750 forintos "Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 125.évfordulója" ezüst emlékpénz. De megtalálható az érmék sorában 4000 forint címletű szögletes érme (2001.évi Száz éves a Gödöllői Művésztelep), hétszögletes forma vagy két "fél-pénzből" összeálló, összesen 4000 forint névértékű érme (2000.évi Lorántffy Zsuzsanna emlékpénz).

Áraink műanyag kapszulás csomagolásra vonatkoznak. Díszdoboz külön rendelhető.

Az árak nem tartalmazzák a csomagolási- és postaköltségeket, amelyekről a megrendelések visszaigazolásában tájékozódhat. Az árak a készletek erejéig, illetve visszavonásig érvényesek. Az árváltoztatás jogát fenntartjuk!

1970. évi Felszabadulás 50 Ft Ag BU
Elfogyott!
Minőség: BU
Kibocsátás: 1970
1970. évi Felszabadulás 100 Ft Ag BU
Elfogyott!
Minőség: BU
Kibocsátás: 1970
1970. évi Felszabadulás 50 Ft Ag PP
Elfogyott!
Minőség: Proof
Kibocsátás: 1970
1970. évi Felszabadulás 100 Ft Ag PP
Elfogyott!
Minőség: Proof
Kibocsátás: 1970
1974. évi KGST 100 Ft Ag BU
Ár: 2900 Ft
Minőség: BU
Kibocsátás: 1974
1974. évi KGST 100 Ft Ag PP
Elfogyott!
Minőség: Proof
Kibocsátás: 1974
1974. évi MNB 50 Ft Ag BU
Ár: 2600 Ft
Minőség: BU
Kibocsátás: 1974
1974. évi MNB 100 Ft Ag BU
Ár: 2900 Ft
Minőség: BU
Kibocsátás: 1974
1974. évi MNB 50 Ft Ag PP
Ár: 2600 Ft
Minőség: Proof
Kibocsátás: 1974
1974. évi MNB 100 Ft Ag PP
Ár: 2900 Ft
Minőség: Proof
Kibocsátás: 1974
1975. évi Felszabadulás 200 Ft Ag PP
Ár: 3600 Ft
Minőség: Proof
Kibocsátás: 1975
1975. évi MTA 200 Ft Ag BU
Ár: 3500 Ft
Minőség: BU
Kibocsátás: 1975
1975. évi MTA 200 Ft Ag PP
Ár: 3600 Ft
Minőség: Proof
Kibocsátás: 1975
1976. évi Rákóczi 200 Ft Ag BU
Elfogyott!
Minőség: BU
Kibocsátás: 1976
1977. évi Festők II. Mányoki Ag BU
Ár: 3500 Ft
Minőség: BU
Kibocsátás: 1977
1977. évi Festők II. Csontvári Ag BU
Ár: 3500 Ft
Minőség: BU
Kibocsátás: 1977
1977. évi Festők II. Rippl-Rónai Ag BU
Ár: 3500 Ft
Minőség: BU
Kibocsátás: 1977
1977. évi Festők II. Mányoki Ag PP
Elfogyott!
Minőség: Proof
Kibocsátás: 1977
1977. évi Festők II. Csontvári Ag PP
Elfogyott!
Minőség: Proof
Kibocsátás: 1977
1977. évi Festők II. Rippl-Rónai Ag PP
Elfogyott!
Minőség: Proof
Kibocsátás: 1977
Következő oldal